Miért hiszek a friendraisingben? Egyebek mellett azért, mert úgy tartom, hogy nincsen nagyobb földi vagyonom, mint az emberek, akiket ismerek. Ezen belül is kiemelkedő értéket képviselnek, akikről úgy gondolom, hogy jól ismernek, és felbecsülhetetlenek, akikről azt tudhatom, hogy elfogadnak – akár szeretnek, vagy becsülnek, talán tisztelnek is – olyannak, amilyen vagyok.

Ezt vizsgáld meg a saját személyes nézőpontodból, majd a céged szemszögéből is. S eljutottunk  oda, hogy mire építkezhetsz elsősorban.

1. A meglévő kapcsolataid (eszköz és csatorna)

Nem a small talk, mert az „csak” névjegykártyákat hoz. Ez is lehet hasznos persze, de kevéssé lesznek a kapcsolatok elkötelezettek. Ilyen esetben egy-két hét távlatából esetleg már azt sem tudják majd, honnan is kellene ismerniük Téged.

Persze lehet szó egy kapcsolati listáról. Azzal egy stratégia mentén építs fel kapcsolatot. Nem fog első megszólításra működni, vagy ha működik is, a megtérülési arány (konverziós ráta) lényegesen alacsonyabb lesz, mint egy felépített kampány eredményeként.

Személyes, csoport szintű, vagy például szakmai kapcsolatok építése során lehet, hogy 3 email, vagy 2 személyes találkozó, talán 5 közös szabadidős program, de előfordulhat, hogy 5 hónap, esetleg 2, akár 25 év, illetve ezek bármilyen ötvözete lesz a jó kapcsolat kialakulásának, vagy egy kampány futamideje és elemei.

A szintek minden ember, és minden szervezet számára eltérőek lehetnek. Ahogyan nem definiálható mindenki számára egységesen, mit jelent az ismerős, a barát, vagy éppen a legjobb barát fogalma. Ezeket a szinteket a vállalkozásod tekintetében is tudnod kell definiálni. Egy konkurens, vagy egy partner is sok egyedi jellemzővel bírhat. Készíthetsz táblázatot, amiben csoportosítani tudod a meglévő és a tervezett (vágyott) kapcsolatokat. Párosítani tudod őket a vállalkozás egyes céljaival, üzeneteivel, csatornáival, vagy eszközeivel, amelyekkel, vagy amelyek érdekében megszólíthatóak.

A céljaid érdekében definiáld ezeket, és képet fogsz kapni arról, hogy kivel, kikkel milyen kapcsolatépítésre, milyen kommunikációra van szükség. Azt is látni fogod, hogy ki az, akivel megfelelően kiforrt kapcsolatod van, hogy egy bizonyos szint megvalósuljon.

Mivel tudsz kiváltani nagy mennyiségű reklám költséget? Például befektetett idővel, amit ötletelésre szánsz. A „brainstorming” nem indokolatlanul megbecsült eszköz. Én sem szégyellem minél több felületen elmondani, hogy engem úgy neveltek, hogy „kérdezni nem szégyen, sőt”. Minél többet tudsz, minél tájékozottabb vagy, annál többet érsz. S ha éppen nem nálad van a megoldó kulcs, az sem gond. Pont megfelelő, ha a csapatodnál van.

2. A kreativitás (eszköz, esetleg csatorna)

Lehetsz Te egy kreatív elme, lehetnek jobbnál jobb ötleteid, és még megvalósító típus is lehetsz, aki az elképzelést tettekre is képes váltani. Egy lépés előnyöd már van.

Találj ki valami egyedit, valamit, amire más előtted még nem is gondolt, vagy dolgozz át egy ellesett jó példát, esetleg egyszerűen másolj, ha kivitelezhető etikusan. Utóbbihoz lehetőleg legyen saját célcsoportod, hogy nehogy épp a másolás erejét vegye a hatásnak.

Egy megfelelően kivitelezett kreatív ötlet százezreket fog megtakarítani számodra. Ez nem jelenti, hogy nem fog semmibe sem kerülni! De soha ne sajnálj költeni, hanem nézd a költésed megtérülési esélyeit. Egy kreatív megoldás lehet, hogy nem lesz olcsó, de az is lehet, hogy néhány forintba fog csak kerülni. Bármelyik verzió álljon is elő, a kreativitás többnyire egy jó befektetés, ha a kreativitás nem én, hanem érintett fókuszú. Vagyis ne öncélú legyen a kreativitás, az legfeljebb egy alkotási élményt fog nyújtani, hanem a célcsoport számára teremtsen hasznot, vagy értéket.

Mid van? Ne egyből befektetni kelljen. Használd először a rendelkezésedre álló felületeket és eszközöket.

3. A birtokolt felületeid (eszköz és csatorna)

Itt jusson eszedbe a honlapod, vagy a közösségi profiljaid, a levelezőrendszered, a gépparkod, aminek vannak szabad felületei, az irodád, aminek van fala, egy közösség, ahol szavad van, egy csapatmegbeszélés stb.

Azokat a felületeket és csatornákat, amelyek ingyen állnak rendelkezésedre, és valamilyen formában a tulajdonodat képezik, tekintheted birtokolt felületnek. Természetesen ezekre is vonatkozhatnak általános szabályozások, de azok figyelembe vételével mégis csak ezek a felületek alkotják a legkönnyebben felhasználható kommunikációs eszközparkodat.

+1. A tudatosság (eszköz)

Tudom, hogy ezzel a szóval sokszor találkozol a friendraiser.hu oldalain, de ez nem véletlen, és nem felesleges szóismétlés. Egy intuitív embernek tartom magamat, mégis fontos a tervezés és az előretekintés számomra. Ezek ismét olyan ismérvek, amiket ha elmondasz a szervezetedre, biztos Te is szívesen azonosulsz velük. Egyes esetekben szükség van a vállalkozó szellemre, ugyanakkor nem érdemes szervezetlenül cselekedni, mert abból forrás elvesztegetés, így végül kudarc lesz.

Tehát minden helyzetre ott a tudatosság, mint eszköz. Egy megérzés jól jöhet, azt pedig érdemes továbbtervezni, és a tervezés során megnézni, mire lesz jó a végtermék, mik a célok vele. Összefoglalva a „hírszerkesztési kérdéssor” is segíthet:

  • Ki? = Ki kommunikál kihez?

  • Mit? = Mi az üzenet, a mondanivaló?

  • Hol? = Milyen környezetben, milyen vonatkozásban, milyen eszközzel/csatornán?

  • Mikor? = Mihez kapcsolódva, időzítve?

  • Miért? = Mi a kommunikáció célja?

  • Hogyan? = Milyen erőforrásból, mennyiért, milyen ráfordítással?

Minden esetben indulj ki ezekből, és máris terjed az általad generált információ. Ráérsz ezek után költeni.